Akkor még szokásban volt, hogy az ifjak, amikor gyermekkoruk véget ért, ellátogattak Delphoiba, és áldozatot mutattak be az istennek első ízben levágott hajfürtjeikből. Thészeusz is elment Delphoiba; az egyik ottani helyet még most is Thészeiának nevezik. Hajából azonban csak a homlokára hulló fürtöket nyírta le, úgy, ahogy Homérosz mondja az abászokról; egyébként a hajnyírásnak ezt a módját thészeuszinak nevezték róla.
Először az abászok nyírták így a hajukat, de nem azért, mint némelyek hiszik, mert az araboktól tanulták, nem is vetélkedésből a müsziaiakkal, hanem mert jó verekedők voltak, és jól értettek a kézitusához, közelharchoz. Erről szól versében Arkhilokhosz is:
"Nem feszül ott se sok íj, se parittyák nem sokasulnak,
hogyha Arész viadalt szít csatasíkon; a kard
végzi a sok sóhajt okozó viadalt: az eféle
harcban oly isteniek mind ama legjelesebb
dárdadobók, Euboia lakói..."
Azért nyírták így a hajukat, hogy az ellenség bele ne kapaszkodhassék az üstökükbe. Bizonyosan erre gondolhatott a makedónok királya, Alexandrosz is, amikor megparancsolta hadvezéreinek, hogy borotváltassák simára a katonák állát: kézitusában ugyanis az ellenfél állát lehet a legkönnyebben megragadni.
